Kiemelt cikkek:

Legfrissebb cikkek:
Kövess minket:
Grillcsirke saláta

Glutén mentes, alacsony hozzáadott cukorral, alacsony kalória, szénhidrát és só tartalom jellemzi ezt a grillezett csirke salátát. Ráadásul az A- és C-vitamin, a kalcium, a vas és a kálium tartalma is jelentős.

Hozzávalók 4-5 személyre:

  • 2 érett nektarin
  • 3 tk. extraszűz olívaolaj
  • 0,5 kg csont nélküli csirkemell
  • ½ tk. só
  • ¼ tk. frissen őrölt bors
  • 3 ek. vörösborecet
  • 1 és ½ ek. víz
  • 2 tk. Dijoni mustár
  • 2 tk. méz
  • 450 g római saláta
  • 160 g finoman apróra vágott radicchio saláta
  • 200 g cseresznye paradicsom, apróra vágva
  • 90 g kecskesajt, morzsolva

Elkészítése:

  1. Melegítsük fel a grill serpenyőt közepes hőmérsékletűre.
  2. Kenjük be a félbevágott nektarinokat 1 teáskanál olajjal, majd a csirkemell szeletek mindkét oldalát sóval, borssal ízlés szerint ízesítsük, ezután kb. 2 teáskanál olajjal kenjük meg és tegyük a serpenyőbe.
  3. Süssük a csirkét kb. 12-18 percig, a nektarinokat pedig 2-3 percig oldalanként.
  4. Miután megsültek tegyük vágódeszkára, hagyjuk kihűlni őket, majd falatnyi darabokra kockázzuk őket.
  5. Eközben a maradék olajat, az ecetet, a vizet, a mustárt, a mézet és a fennmaradó ¼ teáskanál sót egy nagy tálban habverővel alaposan keverjük össze. Adjuk hozzá a római salátát, a radicchio salátát, a paradicsomot, a kecske sajot, végül a csirkét és a nektarint. Fogassuk jól össze. Ízesítsük borssal.

Tápanyag tartalom 1 adagban:

  • Kalória: 341 kcal
  • Zsír: 22 g zsír, ebből telített zsír: 6 g
  • Rost: 3 g
  • Szénhidrát: 13 g
  • Fehérje: 24 g

forrás: www.eatingwell.com/recipe


Kategóriák: Saláták Bejegyezve: 2018-02-28

 

Legújabb cikkek
Fehérje tanácsadó post.featured_images[0].id Testépítő reggeli
Bejegyezve: 2018-06-20
Fehérje tanácsadó post.featured_images[0].id Edzés előtt fehérje
Bejegyezve: 2018-06-19
Fehérje tanácsadó post.featured_images[0].id Proteines zabkása
Bejegyezve: 2018-06-18
Fehérje tanácsadó post.featured_images[0].id Bogyós gyümölcsök az egészségünkért
Bejegyezve: 2018-06-15
Kövess minket a Facebookon
Egészséges életmód

Valóban jók a Táplálékkiegészítők?


A vitaminok és ásványi anyagok nélkülözhetetlenek az egészséges szervezet számára. A természetes források, mint zöldségek, gyümölcsök azonban már jóval kevesebbet tartalmaznak ezekből az anyagokból, mint 20-30 évvel ezelőtt. A különféle táplálék kiegészítők eme hiányokat kívánják pótolni és nem mellesleg olyan összetételben, amelyek olykor kifejezetten életmódhoz igazodóan tartalmazzák ezeket az anyagokat. Léteznek speciálisabb táplálék kiegészítők is, melyeket kifejezetten a testépítők, sportolók számára fejlesztettek ki, s melyek könnyen és gyorsan nagy mennyiségben hozzájárulnak ahhoz, hogy erőnlétüket, izomzatukat fenntartsák, illetve fejlesszék.